Megérkezett a CFS modell hosszútávú, anomália előrejelzése szeptemberre.
A modell, amely a nyári hónapokban meglehetősen jól szerepelt, az átlagosnál kissé melegebb, szárazabb őszelővel számol.

Átmeneti lehűlések, illetve rövidebb csapadékos időszakok minden bizonnyal előfordulhatnak majd, de többnyire a száraz, meleg áramlások uralkodhatnak majd felettünk.

Ha megnézzük a csapadék anomália előrejelzést, ( 2. ábra ) akkor láthatjuk, hogy a csapadék zöme Európa nyugati és északi tájai fölé koncentrálódik majd. Ezzel szemben a kontinens déli, keleti, valamint középső területei az átlagosnál szárazabbak lehetnek, azaz nagyrészt anticiklonális hatások alakíthatják az időjárást.

A hőmérsékletek is ennek megfelelően alakulnak majd. A változékony, csapadékos zónában már az átlagosnál hűvösebb, igazi őszi idő várható, ugyanakkor a déli, délkeleti területeken még tartja magát a nyár, nem egy helyen 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A Kárpát-medence a köztes zónába, de többnyire még a meleg, száraz területekhez tartozik, így kisebb megszakításokkal folytatódhat a késő nyárias idő.

A nyomás elrendeződések alapján tehát feltételezhető, hogy a hónap folyamán aktív lesz az északnyugat-európai ciklontevékenység, amely hazánkra nézve tartósabb előoldali, meleg áramlásokat jelent.

A hideg és meleg légtömegek válaszvonala, ütközőzónája azonban időnként a közelünkbe is kerülhet majd, ennek hatására pedig átmenetileg változékonyabbra fordulhat az idő. A száraz, meleg periódusokat átmeneti hidegfrontok és a hozzájuk tartozó csapadékzónák törhetik majd meg. A frontok nyugalomba jutása után azonban többnyire gyors visszarendeződés várható, azaz a néhány napos hűvösebb idő után visszatérnek a késő nyárias hőmérsékletek.

Megjegyzés: a hosszútávú előrejelzés a szokásosnál bizonytalanabb, ezért csak jelzésértékű.

1. Ábra: a CFS modell hőmérsékleti anomália előrejelzése szeptemberre.
1. Ábra: a CFS modell hőmérsékleti anomália előrejelzése szeptemberre.
2. Ábra: a CFS modell csapadék anomália előrejelzése szeptemberre.
2. Ábra: a CFS modell csapadék anomália előrejelzése szeptemberre.
3. Ábra: Európa északnyugati területein ciklonok, a Kárpát-medence környékén anticiklonok alakíthatják az időjárást. Hazánk többnyire a ciklonok előoldali, meleg áramlásában helyezkedik majd el.
3. Ábra: Európa északnyugati területein ciklonok, a Kárpát-medence környékén anticiklonok alakíthatják az időjárást. Hazánk többnyire a ciklonok előoldali, meleg áramlásában helyezkedik majd el.
4. Ábra: szeptemberre már meglehetősen nagy hőmérsékleti kontraszt alakul ki Európa felett. A Kárpát-medence és környéke még többnyire a szárazabb, melegebb zónához tartozik, de időnként már a jóval hűvösebb légtömegek is megközelíthetnek bennünket.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előrejelzés, szeptember, somogy megye, időjárás, kaposvár