Keddig még a felettünk lelassuló, hullámzó hidegfront alakítja időjárásunkat, így folytatódik a kissé változékony, mérsékelten meleg idő. Tartós csapadék ugyan továbbra sem várható, de elszórtan előfordulhat átmeneti zápor, zivatar. A nappali hőmérsékletek a kellemes tartományban, többnyire 25-27 fok között alakulnak.

Szerdán aztán ismét délire fordul felettünk az áramlás amellyel szárazabb, melegebb levegő érkezik fölénk. Több lesz a napsütés és erősödik a nappali felmelegedés, visszatér a kánikula. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak. Késő estére 21-23 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: a több-kevesebb napsütés mellett erősen gomolyfelhős időszakok is előfordulhatnak és néhol zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. 

szerda.jpg

Szerda: napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomoly, vagy fátyolfelhőzet. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali minimum hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. A délutáni órákra 29-31 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: csütörtökön egy gyenge front hatására kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, majd ezt követően újabb erős felmelegedés kezdődik, néhány napra visszatér a kánikula. A vasárnap időjárása még bizonytalan, de valószínű, hogy már növekszik a zápor, zivatarhajlam. A jövő hét hétfőre jelentősebb lehűlés érkezhet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kellemes, napos, száraz, enyhe, időjárás