Az elkövető 170 centiméter magas, 20-25 év közötti, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselő férfi - jelentette be Papp Károly altábornagy országos rendőrfőkapitány vasárnap este Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06/80-620-107 számot, de bejelentését megteheti a 107, 112 központi segélyhívók valamelyikén, illetve bármelyik rendőri szervnél.

Mint ismert: robbantás történt szombat éjjel a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton, a támadás célpontjai a rendőrök voltak, "ki akarták végezni" őket. A két megsérült rendőr állapota stabil, a szükséges műtéteken túl vannak, a rendőrnő életveszélyes, járőrtársa súlyos sérüléseket szerzett a robbantásban. A rendőrnőt még altatják.

Rendőrautó 2016. szeptember 25-én a fővárosi Király utca és a Teréz körút kereszteződéséhez közel, ahol ismeretlen eredetű robbanás történt 24-én késő este az egyik földszinti üzlethelyiségben. A rendőrség körbezárta a környéket, vizsgálják a robbanás körülményeit. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Rendőrautó 2016. szeptember 25-én a fővárosi Király utca és a Teréz körút kereszteződéséhez közel, ahol ismeretlen eredetű robbanás történt 24-én késő este az egyik földszinti üzlethelyiségben. A rendőrség körbezárta a környéket, vizsgálják a robbanás körülményeit. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Az országos rendőrfőkapitány azt mondta: házi készítésű repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet robbant. A rendőrség 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a robbantás gyanúsítottjának felkutatására.

Papp Károly arra a kérdésre, hogy történhetett-e terrortámadás azt mondta, hajnalban hét verziót állított fel a rendőrség magyarázatként, mindegyik lehetőségét vizsgálják.

Címkék: elkövető, robbantás, budapest, kék hírek