Munkaértekezletett tartott Pölöskei Gáborné a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke a somogyi iskolaigazgatóknak, intézményvezetőknek. Előadásában a tanévkezdéssel és a fenntartói feladatok változásával összefüggő témákról beszélt.

"Az iskolaigazgatóknál sok minden változik, ez az 58 egység ugyan január elsején lép hatályba, önálló költségvetési egységk lesznek, a kliken belül lehetőség van, hogy szimuláljuk az 58 egység önnálóságát ez azt jelenti megkapják az önálló pénzkeretet, elkészítjük azokat a szabályzókat, ami az egységességet biztosítja" - mondta Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke.

Somogy megyében két tankerületi központ működik ezentúl: egy kaposvári, egy pedig siófoki központtal. Az igazgatók bíznak abban, hogy az átszervezések után javulnak az iskolák működési feltételei.

null

"Tájékoztatást fogunk kapni, hogy milyen változások közvetkeztek be az elmúlt hónapok során, ez alapján bízunk abban, hogy jobb feltételek között kezdhetjük meg a tanévet" - válaszolta Reőthy Ferenc, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója.

Számos újdonság lesz szeptembertől az iskolákban. Az első és a második osztályban például akár 30 perces is lehet egy tanóra; a pedagógusok pedig órakedvezményekre számíthatnak.

"Az osztályfőnököknek 2 óra, a diákönkormányaztot segítőknek 1 óra órakedvezményt kell biztosítani. Ez azt jelentette, hogy egy át kellett szervezni a tantárgyfelosztást, az óraszámokat, de már szeptembertől rugalmasan fog indulni a tanév" - tette hozzá Szabóné Kudomrák Zsuzsanna, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola főigazgatója.

2017 január elsejétől pedig nem csak fenntartó, hanem működtető is lesz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Az átállás feladatait a tankerületek hajtják majd végre.

Címkék: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, értekezlet, igazgató, kultúra