A találkozó első kosarát Sejfic szerezte, de Grebenár hamar egyenlített. Jól védekeztek a vendégek, így közel négy perc alatt az előbb említett találat volt az egyetlen, amit a pécsiek elérhettek. A negyed közepén aztán két gyors találattal egyenlítettek a pécsiek.

A folytatásban is jobban ment a somogyiaknak, főleg a védekezés, jól mutatta ezt, hogy az első negyedben csupán 15 pontot kaptak Hendleinék. A második játékrészben Antóni triplájával zárkóztak a baranyaiak, de Wisseh azonnal hasonlóképp válaszolt.

Az amerikai Cooke lendített a kaposváriakon, akik rendre sikerrel verték vissza az újabb hazai felzárkózási kísérleteket. Már közel volt a tíz pontos határ a két csapat közt, amikor a jól játszó Bíró villant ismét, így faragott hátrányán a Pécs. A nagyszünet előtt a reklamáló Fekete Ádám edző kapott technikait reklamálásért, ezt követően pedig Antóni triplájával már 39–38-ra alakult az eredmény a negyed végére.

Más fordulatszámon kosárlabdáztak a hazaiak, akik a távoli kísérleteket elhibázó somogyiak ellen közel tíz pontos előnyt alakítottak ki. A záró szakasz kezdete előtt ezt nem sikerült számottevően csökkenteni.

A záró játékrészben harcolt az egyenlítésért a Kaposvári KK, de Sejfic palánk alatti játékát nem sikerült semlegesíteni. Masszívan tartotta tíz pontos előnyét a PVSK, amely megérdemelten nyerte a találkozót és ezzel együtt a kupát is.

Pécsi VSK Pannonpower–Kaposvári KK 82–67 (15–22, 24–16, 27–30, 16–9)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Söjtöry, Gelencsér, Mintál.

Pécsi VSK Pannonpower: Nelson (4), Supola (12/3), Smith (2), Budimir (9), Sejfic (20). Csere: Halász (6/6), Bíró (10/6), Antóni (11/9), Harazin (8). Vezetőedző: Csirke Ferenc. Edző: Szentendrei Áron.

Kaposvári KK: Wisseh (12/6), Duren (17/6), Cooke (11/3), Hendlein (10/3), Grebenár (2). Csere: Papp P. (-), Fodor M. (4), Baki (2), Stainbrook (9). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–6, 7. perc: 7–13, 12. perc: 23–26, 17. perc: 29–38, 26. perc: 57–48, 29. perc: 63–57, 33. perc: 70–62, 37. perc: 78–67.

A III. Matro-PVSK Kupa végeredménye:

1. Pécsi VSK PANNONPOWER

2. Kaposvári KK

3. KK Vrijednosnice Osijek

4. Naturtex-SZTE-Szedeák

Címkék: második hely, matro kupa, pécs, kaposvári kk, sport, kosárlabda